Saját tévécsatornát indíthat a DK pénteken, írja a Magyar Nemzet. Szerintük erre utal Gyurcsány Ferenc sejtelmes posztja: „Újra készülünk. Lesz mit nézni december 2-án 18 órától” – és az arra adott kommentek. „Csak nem saját tévécsatorna lesz? De jó lenne!”, „Nagyon jó, kell ellenzéki tévécsatorna!”, „Az nagyon jó lenne, ha saját csatornája lenne! Hajrá, DK, veled vagyunk!” – írták a szimpatizánsok, s ezeket a felvetéseket nem cáfolta senki.
A nyilvánosságot is szeretné uralni
A lap szerint szintén erre célozgatnak a párthoz közel álló portálok is. Az Ellenszél a hétvégén „A DK újabb nagy dobásra készül: megcsinálják, amit évek óta halogat az ellenzék” című cikkében utal Gyurcsány bejegyzésére, miszerint „Ezzel kapcsolatban már több videó is megjelent a Demokratikus Koalíció oldalán, amik arra engednek következtetni, hogy a párt saját televíziót indít” – írja a DK-hoz közel álló portál, amely egyúttal hozza is az általa hivatkozott videókat, amelyekben támadják a köz- és a jobboldali médiát.
„Van, akinek a tévé hazugság, nekünk igazság”, „Van, akinek a tévé mások megalázása, nekünk értékek közvetítése”, „Van, akinek a tévé propaganda, nekünk közszolgálat” – ilyen megjegyzések hangzanak el a DK videóiban, amelyek mind a „lesz mit nézni” szlogennel zárulnak. A Magyar Nemzet arra következtet, hogy a DK
nemcsak személyi, szervezeti kérdésekben szeretne döntő előnyt szerezni az ellenzéki pártokkal szemben,
hanem a nyilvánosságot is szeretné uralni. (Azt pedig a Mandiner teszi hozzá, hogy a Gyurcsány akcióját illusztráló fotó sem tűnik eredetinek, Deák Dániel kiszúrta, hogy kísértetiesen hasonlít a Video Player logójához.)
Azt, hogy a DK totális letámadása gőzerővel folyik, bizonyítja az is, hogy újabb balliberális önkormányzati képviselő igazolt hozzájuk. A kecskeméti Bodrozsán Alexandra érezte úgy, hogy hat, Momentumban eltöltött év után ideje váltani. A politikus úgy fogalmazott, „Önkormányzati képviselőként szívügyem és hivatásom is egyben a kecskemétiek érdekeinek eredményes és hatékony képviselete. Ehhez egy olyan szövetségesre leltem, aki biztosítja a szervezeti és szakmai támogatást a további fejlődéshez, és a helyi építkezéshez”.